Számos esetben fordul elő, hogy szolgáltatók vagy követeléskezelő társaságok régen elfeledett számlatartozásokat vagy más megszűnt szerződésből eredő követeléseket kívánnak felszólító levelükben érvényesíteni az adósokkal szemben. Ilyenkor első lépésben mindig érdemes megvizsgálni, hogy a felszólító levélben érvényesíteni kívánt követelés elévült-e.
Az elévülés azt jelenti, hogy az adott követelést az idő múlásának következtében bírósági úton nem lehet érvényesíteni. Általános esetben a követelést az esedékességétől számított öt éven belül lehet érvényesíteni bírósági úton. A törvény azonban ismer ettől eltérő elévülési időket is, ilyen például a telekommunikációs eszközökre vonatkozó előfizetői szerződésből eredő igények, amelyek elévülési ideje egy év.
Fontos azonban kiemelni, hogy törvényben meghatározott esetekben az elévülési idő megszakad, illetve nyugszik.
Az elévülés akkor nyugszik, ha a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni. Ha az elévülés nyugszik, akkor egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén három hónapos határidőn belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt vagy abból egy évnél, illetve három hónapnál kevesebb van hátra.
Elévülés megszakadását előidéző okok esetében pedig az elévülési idő újból kezdődik. Ilyen okok lehetnek:
– a tartozásnak a kötelezett részéről történő elismerése;
– a követelés megegyezéssel történő módosítása és az egyezség;
– a követelés bírósági eljárásban történő érvényesítése; vagy
– a követelés csődeljárásban történő bejelentése.
Abban az esetben tehát, ha például adott egy mobiltelefon előfizetési szerződésből eredő tartozás és az esedékessé válásától számított egy év leteltét követően érkezik fizetési felszólítás, felmerül az ilyen módon érvényesített követelés elévülése, ha a fent említett elévülés nyugvását vagy megszakadását előidéző okok nem állnak fenn.
A gyakorlatban az adósok ott követnek el hibát, hogy figyelmen kívül hagyják az ilyen esetben a felszólító levelet azzal, hogy a jogosult követelése elévült és e miatt vele szemben fizetési meghagyásos eljárást, polgári peres eljárást, illetve ezt követően végrehajtási eljárást nem tudnak indítani.
Ez azonban lényeges tévedés, mert a törvény értelmében sem a fizetési meghagyásos eljárásnál eljáró közjegyző, sem a polgári peres eljárásban a bíróság nem veszi hivatalból figyelembe az elévülés tényét. Az elévülésre minden esetben az adósnak kell kifejezetten hivatkoznia.
Ez azt jelenti, hogy ha a jogosult elindítja a fizetési meghagyást, amellyel szemben az adós nem él ellentmondással és nem hivatkozik a követelés elévülésére, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik és ezt követően az adott követeléssel kapcsolatban végrehajtási eljárás is indítható a bekövetkezett elévüléstől függetlenül. Ennek indoka az, hogy az elévülés még nem teszi érvénytelenné az adott követelést az csak az igény bírósági úton történő érvényesíthetőségének képezi akadályát erre történő kifejezett hivatkozás esetén.
Nem elegendő csupán a követelés elévüléséről meggyőződnie az adósnak, erre az adott eljárásnak megfelelő formában panasz, írásbeli ellentmondás, illetve ellenkérelem benyújtásával kifejezetten hivatkoznia szükséges annak érdekében, hogy az eljárások során rá nézve kedvező döntés születhessen meg.
A követelés érvényesíthetőségének időbeli korlátainak vizsgálata tehát összetett feladat, amelynek során elengedhetetlen a jogszabályi rendelkezések ismerete és az igénnyel összefüggésben keletkezett okiratok és más körülmények gondos áttanulmányozása, amelyet követően lehet az elévülés kérdésben pontos következtetésre jutni.
