A szülői felügyelet gyakorlásának kérdése a házasság felbontása során

Gyermekes családoknál házasság felbontása esetén a leglényegesebb kérdés, hogy a felek közösen nevelt gyermekük felett a szülői felügyeletet milyen módon gyakorolják. A törvényi rendelkezések is alapelvi szinten rögzítik a gyermek érdekeinek elsődlegességét ebben a helyzetben. Ebben a bejegyzésben vázolom azokat a lehetőségeket és a közelmúltban hatályba lépett új szabályokat is, amelyek ezzel kapcsolatban a szülők részre rendelkezésre állnak.

A bíróság a házasságot akkor bontja fel, ha az teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlása állapítható meg különösen abban az esetben, ha a házastársak között az életközösség megszűnt, és annak helyreállítására – az életközösség megszűnéséhez vezető folyamat, illetve a különélés időtartama alapján – nincs kilátás.

A bíróság a házasságot ezen körülmények vizsgálata nélkül akkor bontja fel, ha azt a házastársak végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes megegyezésük alapján közösen kérik. Feleknek az alábbi kérdésekben kell ehhez megegyezniük:

– a szülői felügyelet gyakorlása;

– a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás;

– a gyermek tartása;

– a házastársi közös lakás használata;

– a házastársi tartás.

Ha ezen kérdések valamelyikében nem jön létre megállapodás, akkor a bíróság bizonyítási eljárás lefolytatását követően tud döntést hozni a házasság felbontásáról.

A szülői felügyelet magába foglalja a gyermek nevének meghatározását, gondozását és nevelését, életpályája megválasztását, lakóhelyének és tartózkodási helyének meghatározását, vagyonának a kezelését és törvényes képviseletét.

A szülői felügyelet gyakorlása során az alapvető szabály az, hogy a szülői felügyeletet a szülők – megállapodásuk vagy a gyámhatóság vagy a bíróság eltérő rendelkezése hiányában – közösen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt. 2022. január 1. napjától hatályba lépett törvény módosítás alapján a közös szülői felügyelet úgy is gyakorolható, hogy a szülők felváltva, azonos időtartamban jogosultak és kötelesek a gyermek nevelésére és gondozására. (váltott gondoskodás)

A különélő szülők a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket egymás között megoszthatják, és megállapodhatnak abban is, hogy a szülői felügyeletet az egyikük gyakorolja. (önálló szülői felügyelet)

A házasságnak erre irányuló megállapodás alapján történő felbontásához tehát a feleknek abban kell tudnia megegyeznie, hogy a gyermek feletti szülői felügyeletet közösen vagy az egyik fél önállóan gyakorolja. A közös szülői felügyeleten belül van lehetőség a váltott gondoskodásban történő megállapodásra. Szintén új szabály, hogy a megállapodás elmaradása esetén is van arra lehetőség, hogy a bíróság kizárólag az egyik fél kérelme esetén állapítsa meg a közös szőlői felügyeletet, ha ez a gyermek érdekében áll.

Fontos kiemelni, hogy önálló szülői felügyeletben történő megállapodás esetén a szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő a kiskorú gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása, a szülőjével azonos lakóhelyén kívüli tartózkodási helyének, huzamos időtartamú vagy letelepedés céljából történő külföldi tartózkodási helyének kijelölése, állampolgárságának megváltoztatása és iskolájának, életpályájának megválasztása. Látható tehát, hogy a törvény nem zárja el a másik szülőt a gyermeket érintő fontosabb kérdésekben történő döntések meghozatalától az önálló szülői felügyelet esetében sem.

Ha a felek a közösen gyakorolt szülői felügyelet vagy a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések valamelyikében nem tudnak megállapodni, akkor ebben a gyámhatóság jogosult döntést hozni.

Közösen gyakorolt szülői felügyelet esetén (ide értve a váltott gondoskodás esetét is) a feleknek a kapcsolattartás kérdésében nem kell megállapodniuk, de a gyermek lakóhelyét azonban meg kell határozniuk. Önálló szülői felügyelet esetében pedig a feleknek a kapcsolattartás kérdésében minden esetben meg kell állapodniuk, megállapodás hiányában pedig a bíróságnak kell döntést hoznia ebben a kérdésben.

Picture of Dr. Nagy Péter

Dr. Nagy Péter

Legújabb bejegyzések

Alapítvány vagy egyesület?

A hatályos jogszabályi rendelkezések a civil szervezetek két fő típusát különböztetik meg: az alapítványt és az egyesületet. Annak eldöntése azonban nem minden esetben egyértelmű, hogy

Tovább olvasom »